Megszólalt Mini Mica…

-Betolakodó! Betolakodó!- ismételte magát a rózsaszín szőrpamacs. Zoey rögtön felállt és kisietet az utcára. Miután átváltozott meglátta Drent.

-Hello cicuskám!- üdvözölte „ barátnőjét” az űrmanó.- Hol vannak a barátaid?

-Semmi közöd hozzá! Inkább menj el amíg szépen vagy!-  fenyegette Drent.

-Húúú…de megijedtem… reszket a rózsaszín nyuszis mamuszom…- gúnyolódott a manó.

-Maradj nyugton Dren, mindjárt nem reszketni fog, hanem fájni!!!- vágott vissza Zoey.

-Na lássuk mit tudsz szépségem!- és megfogta a lány karját majd, egy ismeretlen helyre teleportáltak…

Zoey miután feleszmélt, hogy rajta és Drenen kívül nincs senki, körülnézett. Egy sötét erdőben tartózkodtak, a fák rémként magasodtak föléjük és zavaró csend volt mindenütt. Zoey rettegett a „homályban”. Dren észrevette a lány félelmét.

-Mi van cicus? Csak nem megijedtünk?- szemétkedett a manó Zoeyval.

-Tudod mit Dren, van kedved harcolni?- érdeklődött gúnyosan a csajszi.

-Veled mindig szivi- folytatta az értelmetlen beszélgetést a lánnyal. Nem is sejtette, hogy Zoeynak az időhúzás az erőssége. A cicus eközben reménykedett, hogy rájön Elliot vagy vki, hogy eltűnt és utána jönnek segíteni a vadmacsok, ugyanis semmi kedve nem volt harcolni a kedvenc űrmanójával.

-És tulajdonképpen hova is hoztál?- kérdezte Zoey immár őszintén.

-Ohhh… tudod ez egy kicsit messze van Japántól, ugyanis Franciaország egyik erdejében vagyunk- vallotta be Dren, ördögi mosollyal az arcán.- Csak kettesben- tette hozzá.

-Jaj , de jó – felelte ingerülten a lány – minden vágyam az volt, hogy veled kettesben legyek.

-Te most pimaszkodsz velem?- kezdte Dren is elveszíteni hidegvérét… Mélyen egymás szemébe néztek a dühtől fűtötten… Hirtelen hangokat hallottak meg.

-Qu’ est-ce que tu aimes faire? – szólalt meg egy ismeretlen férfi hang.

-J’ aime danser!- hangzott a női felelet, Zoey és Dren észrevették, hogy közelednek, így egy csapatként összefogva bebújtak egy fa mögé. Onnan figyelték az eseményeket. Kis idő múlva megérkezett a párocska. A srác nem lehetet több 16 évesnél, szőke hajjal és barna szemmel áldotta meg az ég. Ruházata átlagos volt. A lány rózsaszín hajú volt, liláskék szemekkel. Frizurája is érdekes: ugyanis göndör tincseit két copfban hordta, csak lejjebb fogta össze haját egy lila szalag, mint Zoeynak. Ruhája egy rózsaszín polóból és egy hosszú, pörgős, fehér szoknyából állt. Fülében felemás fülbevaló díszelegett, az egyik egy ezüst szív, a másik ugyanabból a „fémből” készült kocka volt.

-Há, haá… Most csinálok egy mutánst!- kiabálta el magát Dren és előugrott rejtek helyéről.

-Qu’ est-ce  que c’est,!- kiáltotta a fiú Drenre utalva. A lány meg sem moccant… megbénította a félelem… Zoey is felfedte kilétét…

-Nem, nem kislány!- és kisebb élvezettel elkezdte szívni a lány lelkét, ami rózsaszínen ragyogott, bár volt benne néhány narancssárga csík. Dren azonban hiába szívta kifelé a lelkét, az félúton megállt. Nem ment bele a manó „medúzájába”, hanem lassan közeledett vissza a lány teste felé. Ekkor Zoey akcióba lépett… nekiugrott Drennek. A srác elvesztette egyensúlyát és elesett, a csajsziba visszaért a legfontosabb része. Ebben a pillanatban megjelent Zoey számára egy kedves kis ismerős, nevén nevezve Mini Mica. A francia lány már feltápászkodott és megkövülten nézte a kis robotot, Zoeyt és Drent. Mini Mica odarepült a lányhoz és a beleejtett a kezébe egy varázsmedált. A csajszi rápillantott a tenyerében fekvő tárgyra.

-Varázsmedál átváltozás!- kiáltott Zoey és társa átváltozott Vadmaccsá. Okozott is kinézete nagy meglepetést… Haja kiengedve, immár hullámosan pompázott. Felsője rózsaszín volt mint Zoeyé, azonban a hasa kissé kilátszott. Szoknyája narancssárga, alatta pedig egy királykék farmernadrág amiben rózsaszín csíkok voltak. Ám nem ez volt az egyetlen érdekesség, hanem az, hogy fülei nőttek és nem is akármilyen fülei hanem macska fülei, de farka nem volt. Zoey miután feleszmélt az első sokkból csak ennyit tudott kinyőgni:

-Úr isten!

-Mi ez? És te ki vagy? Mi történt?- mondta ki egymás után ezeket a kérdéseket a megszeppent francia lány.

-Még egy vadmacs?!- hihetetlenkedett Dren. – Várjunk csak te tudsz japánul? -A lány nem felelt , csak nézte magát, majd hirtelen hátrafordult a barátját kereső tekintettel. Azonban meg kellett állapítani, hogy az otthagyta őt.

-Mi ez? Hogy lehet ez?- értetlenkedett továbbra is a legújabb társa vadmacsoknak.

-Ööö… -kezdte Zoey, de fogalma sem volt, hogyan vezesse bele a lányt a történtekbe…

-Na jó ez nekem magas! Lelépek, de még találkozunk!- és eltűnt Dren. Zoey most már még jobban kétségbeesett, mit csináljon egy ismeretlen országban egy új vadmaccsal?

-Ööö…- szólalt meg ismét, de nem tudott semmit sem mondani, így hosszú csend következett. De szerencsére nem sokáig, ugyanis megjelent a nagy semmiből Elliot. Mikor odaért a srác, meglepetten mérte fel a helyzetet.

-Ááá… egy újabb cica!- köszöntötte Zoeyt, majd odasétált a másik vadmacshoz- Ca va?- kérdezte a lányt.

-Ohh… kösz jól… azt leszámítva, hogy fogalmam sincs, hogy mi folyik itt…- mondta a csajszi- Öööö… és beszélhetsz hozzám japánul mert, értem a nyelvet mert én is onnan jöttem.

-Ja – mondta meglepetten Elliot, aki abban a hitben élt, hogy teljes a csapat, így neki sem jutot vmi sok az eszébe…- Gyere velünk, ott majd megtudsz mindent- vette fel újra a fiú nemtörődöm modorát.

-De Elliot! Hogy akarunk visszamenni japánba?- kérdezte Zoey.

-Mindjárt meglátod… hangzott a tömör felelet. De azonban már Zoey rég nem vele hanem társával volt elfoglalva.

-Szia én Zoey vagyok!- mutatkozott be a vörös hajú lány, aki már visszaváltozott.

-Én Rika vagyok- köszönt vissza.

-Ő Elliot, de ahogy most látom nem szalonképes- mondta gonoszan a sráchoz idézve kijelentését.- Ja amúgy Elliot, most azonnal megyünk japánba?

-Igen. Miért?- hangzott vissza a fiú hangja a távolból. A lányok utána futottak.

-De Rika… még össze kell pakolnia, a szüleitől el kell köszönnie és meg se lett kérdezve, hogy mi a véleménye…

-A szüleim nem itt élnek hanem japánban, és szívesen mennék veletek- szólt közbe Rika.

-Ennek örülök, a ruhád már nálunk van és kibéreltünk már neked egy házat Tokioban- mondta immár kedvesebben Elliot…- És különben is, úgy sincs más választásod- szólalt meg ismét „sötétebb” énje.