Mark bevitte a lányt a kávézóba, aminek előszobájában Elliot állt. Mikor meglátta Markot nézett egy nagyot, hogy miért viszi Zoeyt… Aztán meglátta a lány véres ruháját. Eléjük futott és mondta , hogy tegye le Zoeyt az ágyra. Mark odavitte és letette az ájult lányt. Ekkor Zoey szempillái megmozdultak és résnyire kinyitotta a szemét… elkezdett köhögni… szája elé kapta a kezét, de még úgy is látszott a kicsorduló vér, amit az ujjai közötti résnél szivárgott ki… szája szélénél vérpatak csordult ki… megpróbált felülni, de Mark gyengéden visszanyomta. Zoey rögtön elaludt…

                                                        ***

Zoey kiabálásra ébredt, kialvatlanul, fájó testrészekkel. Corina kiabált, Elliot üvöltött… De a veszekedésben Kikki és Renée is részt vett.

-Miért nem segítettetek neki ?!- hallatszott Elliot hangja.

-Mi az, hogy nem segítettünk?! Az nem , nem segítés volt, hanem nem tudtunk segíteni- itt Corina hangja elcsuklott. -És különben is te ne dumálj mert te ne is csináltál semmit!- Elliot már vissza akart szólni de a lány ismét megszólalt- Megyek megnézem Zoeyt…- közölte a kék hajú lány a csapattal síró hangon. És elindult az ágybéli szoba felé. Zoey úgy tett mintha aludna mikor a kilincs megmozdult és belépett rajta Corina. Odament Zoey ágyához leült a földre, megfogta barátnője kezét és sírt… kintről a most felbőszült Renée és Kikki hangja szűrődött be a szobába. Zoey felült az ágyon és átölelte Corinát.

-Zoey?- nézett a csapattársára a lány- de jó, hogy felkeltél! Azt hittük… azt hittük… hogy nem éled túl- hangja elcsuklott- ugye jobban vagy??

-Igen- hallatszott a lány válasza, de nem volt túl meggyőző, de azért mosolyt erőltetett arcára. Corina hihetetlenkedve meredt rá.

-Nem hiszem nagyon súlyosak a sebeid…

-Ááá… dehogy is –és felállt, de rögtön összeesett…

-Zoey!- kiáltott a másik lány. Erre a többiek is befutottak a szobába. Elliot felemelte Zoeyt és az ágyra helyezte. Mindenki csendben figyelt, csak a lány egyenletes szuszogása törte meg folyamatosan a csendet. Elliot kiment az ajtón a vadmacsok pedig utána… csak Mark maradt benn a szobában. Megfogta barátnője jéghideg kezét, majd közelebb hajolt az eszméletlen lányhoz… orruk már összeért…

-Miért?- suttogta a lány szájába, majd finom csókot lehelt Zoey ajkaira… Ekkor a lány szempillái megrebbentek, de más jelét nem adta, hogy észlelte volna történteket. Mark fejét Zoey kezére fektette, majd kis isdő múlva elnyomta az álom…

                                                      ***

Már a nap első sugarai látszódtak az égbolton, sárgás fénnyel borítva a tájat, mikor Zoey felébredt… meglátta Markot. Elmosolyodott… úgy érezte, hogy tegnap valami csodálatos dolog történt, de sejtelme sem volt róla, hogy mi lehetett az. Kinézett az ablakon ami az ágy mellett foglalt helyet és nézte a rózsaszínes-sárgás egyet… Csodálatosnak tartotta… majd Markra pillantott. A fiú arca aranyszínben fürdött a rásütő nap sugaraitól. Mark szemei felnyitódtak, ránézett szeremére majd melléült az ágyra.

-Jó reggelt!- szólt Mark.

-Neked is- köszöntötte Zoey kedvesét. Nagyon örült, hogy itt van vele Mark… és, hogy csak kettesben vannak…

-Hogy érzed magad?

-Már jobban…

-Nagyon gyorsan gyógyul a sebed, ha így halad, még elképelhető, hogy holnapra begyógyul…

-Aha…a fiúk lehet, hogy belekevertek valamit a gyógyszerembe amitől hamarabb begyógyul a sebem- mondta Zoey gondolkodva. Mark a lány arcát nézte, majd tekintete Zoey szemein kalandozott el. Megint felfedezte bennük az a huncut, vidám csillogást amiben már pár napja nem gyönyörködhetett.

A lány észrevette, hogy a fiú nézi…

-Mark…-Zökkentette ki a fiút gondolatiból.

-I-Igen? Tessék.

-Mit nézel?

-Ööö… téged- hangzott a felelet.

-Mark… féltelek…

-De hát, miért ?- Nézett értetlenkedve a fiú Zoeyra.

-Mert lehet, hogy megtámadnak téged.

-Nem miattam kéne aggódnod Zoey, hanem magad miatt... én nem vagyok veszélyben, minden nap…

-Tudom, hogy nem kéne semmitől sem félned, de, lehet, hogy téged kezdenének el támadni helyettem…- mondta a nézeteit a lány és átölelte Markot. A fiú visszaölelt…felemelte Zoey állát, hogy a szemébe nézhessen…majd gyengéden megcsókolta, mintha ezzel akarna védeni a lányt…

Zoey viszonozta, majd belefeküdt Mark karjaiba… Érezte a fiú minden egyes nyugott  lélegzetvételét, hallotta szíve dobbanását… úgy érezte mintha egy gyönyörű álomba csöppent volna, amiből sosem akar felkelni. Mark Zoey haját cirógatta, a lány felnézett rá majd megint ajkai a fiúéra tapadtak… Mark szenvedélyesen visszacsókolt… ajkaik kis idő múlva elválltak…
-Zoey, szeretlek....-mondta afiú a világ legszebb szavát... ekkor benyitott Elliot....

- Bocsánat, valamit megzavartam?
-Nem- felelte Zoey vörösödve.
- Meséltem neked, hogy még vannak akik tudnak erről a csapatról… hát eljöttek… az előszobában várnak… a többiek már ott vannak- majd kiment a szobából.
- Sajnálom Mark….
-Ugyan már Zoey, nem a te hibád, gyere menjünk- és kilépett az ajtón…