A szerelem mindent legyőz
Pudding 2006.01.08. 21:23
Egy fanfiction mely szorosan kapcsolódik a Vadmacska Kommandó egyik részéhez...
Szép nyári napra ébredtem, sütött a nap és csiripeltek a madarak. Oh, milyen romantikus…
Út közben álmodoztam Márkról, hogy megcsókol, és hogy milyen boldogok leszünk. Mire beértem már rég becsengettek.
- A francba! Elkéstem. - és futattam a tanteremhez.
A tanárnő rosszallópillantásokkal fogadott és a dolgozatom is rossz lett. Ez a nap már nem is lehetett volna rosszabb.
De az volt, mert előjöttek a vadmacs ösztöneim és elkezdtem hajkurászni a madarakat az udvaron. Kész égés… Szerencsétlenségemre ezt látta Márk is.
- Minden rendben van Zoey? - kérdezte meglepődve.
- Igen. – feleltem pirosló arccal, és figyeltem Márkot.
- Akkor jó. Nem lenne kedved eljönni a holnapi meccsemre? 6-től lesz.
- De szívesen elmegyek.
- Akkor megegyeztünk. Szia!
Hála a jó égnek ez a nap végre Dren és a mutánsai nélkül telt el és nem is végződött olyan rosszul, hála Márknak.
Eljött a szép reggel, minden jól alakul, és még az iskolából sem késtem el. A napszokásos rendben telt, még a váratlan biosz dolgozat sem szegett gátat jókedvemnek. A tegnapi kimaradásomért nekem kellett kivinni Corina ötórai teáját. Kicsit sem zsarnokoskodó…Huh… na mindegy.
Már teljesen kimerültem, lassan a munkaidőm is letelt, hiszen már vagy 6 óra. De mintha elfelejtettem volna valamit… De mit??? Valami fontos dolog, az biztos… ÁÁÁÁ Márk kendo meccse.
- Ezt nem hiszem el! Nem lehetek ennyire feledékeny… – mondtam felkiáltva.
- Valami baj van Zoey? – kérdezték a többiek.
- Majd elmondom, de most sietek, majd bepótolom.
- Csak nyugodtan. – hallottam Elliot flegma kijelentését, de nem érdekelt a gúnyos hangsúly, siettem, hogy még odaérjek.
- Biztos Márk van a dologban. – morfondírozott Kikki.
- Valószínű - bólintottak rá a többiek.
Sajnos nem voltam elég gyors. Mire odaértem Márk már befejezte a mérkőzését.
Lehajtott fejjel lemondóan sóhajtottam, és lassú léptekkel útnak indultam.
- Zoey várj! - szólt utánam, de én mit sem törődve vele, megszaporáztam lépteim és az irányt az egyik terem felé vettem.
- Várj már! Zoey! – mit lehet tenni? Megálltam és a földet néztem. - Miért rohantál el?
- Sajnálom, hogy lekéstem a meccset, pedig nagyon siettem, hogy még időben ide érjek.
- Semmi baj. - mondta mosolyogva.
A romantikus pillanatot azonban megtörte a semmiből előbukkanó Dren és egyik nyálkás mutánsa, aki elkapta Márkot és az egyik terembe hurcolta.
Hirtelen nem tudtam, mit tegyek. Most változzak át, és Márk látni fogja, hogy milyen csúnya mutáns vagyok, vagy ha nem változok át, akkor Márkot örökre elvesztem.
- Fuss Zoey! Menekülj! - próbált menteni de, én nem mentem.
A szörny egy nagy ütéssel kivágott a folyosóra. Döntöttem!
- Nem érdekel, hogy mi fog történni de akkor megmentem Márkot. Varázs medál bevetésre…
Egy pillanat alatt átváltoztam, de Márk már nem volt eszméleténél.
- Márk! - szólítottam.
- Mi az cicuskám? –szólt nevetve Dren.
- Dren engedd el! De azonnal!.
- Miért? –kérdezte - Azért, hogy utána kézen fogva kisétáljatok innen? Hát mit nem.
- Jól van Dren, te akartad. - és elő hívtam a csoda harangot.
De az nem pusztította el a szörnyet, hanem 1000 darabra szaggatta, amik pillanatok alatt újra a mutáns formájában pompázott.
- A szörnynek saját lelke van. – hozta tudtomra Dren.
- Mi? – csodálkoztam - Ezt nem hiszem el.
A szörny rátelepedett Márkra. Néhány nyálka nyúlvány a kezemre tekeredett és nem engedett szabadulni. Láttam szegény Márkot szenvedni. Nagy nehezen sikerült kimenekülnöm a mutáns karmaiból és próbáltam megmenteni a fiút. Belevetettem magam a nyálkarengetegbe.
- Istenem! Add, hogy még éljen.
Megtaláltam a kezét és egy fényes villanást követően a csodaharang egy védőburkot emelt elénk.
- Ez meg, hogy a francba történhetett? – kérdezte Dren.
- Látod? Ez megmutatta, hogy minket SOHA nem lehet elválasztani. - és egy könnycseppet töröltem le az arcomról - Na most búcsúzz el a nyálkás haverodtól.
- Neee.
A szörny eltűnt Márkról.
- Ez semmi. Mutassak még többet? –dühösen kérdeztem tőle.
- Szeretnék többen látni, de most mennem kell. Majd máskor. – és ezután a mondata után eltűnt.
Márk magához tért, és közben ezeket mormogtam magamba:
- Jaj ne! Biztos, hogy felismer. –gondoltam én.
- Te ki vagy? – kérdezte - Nagyon hasonlítass egy barátomra.
- Na szia örülök, hogy megismertelek. – mondtam sietősen. Kirohantam a teremből és most már eredeti alakomban lefeküdtem az ajtó elé, mint ha még mindig a szörny ütésének a hatása alatt lennék.
Márk elmesélte mi történt. De ezzel nem volt vége. Én elvörösödtem és azt hittem megcsókol, de sajna nem így volt. Egy csörgős nyakláncot adott és ezt mondta:
- Ezt azért kapod, hogy soha el ne veszítselek, de ha el is veszítelek, tudom merre keresselek.
- Na menjünk haza! – mondta.
Én magamba ezeket a szavakat mormogtam:
VÉGE
|